Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017


	Udvardy Frigyes A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017

kronológiák

» kisebbségtörténeti kronológia


1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
intézménymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x y z
névmutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helymutató	a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w y z

keresés

szűkítés

találatszám: 26 találat

lapozás: 1-26

| észrevételeim vannak

| kinyomtatom

| könyvjelzõzöm

Névmutató: Orosz István

1993. augusztus 16.

Debrecenben megnyílt a szomszédos országokban élő magyar értelmiség legjelentősebb magyarországi továbbképző tanfolyama, az Ady Akadémia. A nyitó előadást Szabad György, az Országgyűlés elnöke tartotta. Orosz István történészprofesszor elmondta, hogy négy évvel ezelőtt néhány társával kötelességének érezte ennek megindítását. /Megnyílt az Ady Akadémia. = Új Magyarország, aug. 17./

1995. augusztus 14.

Hatodszor érkeztek határon túliak az aug. 14-én megnyílt debreceni Ady Endre Akadémiára. A kétszáz hallgató fele erdélyi, de jöttek a többi szomszédos országból is. Az Ady Akadémia a legnagyobb magyarországi továbbképző kurzus a határon túli értelmiségiek részére. A megnyitón Orosz István, az Ady Akadémia elnöke a tanfolyam céljáról elmondta: az ellen igyekeznek tenni, hogy a szomszédos országokban a magyarság a csángók sorsára jusson. Csoóri Sándor kifejtette, hogy egyes többségi nemzetek el akarják venni a magyar kisebbség nyelvét, kultúráját, az önazonosságát. A magyarságot tudatában, lelkében meg kell erősíteni, hogy nagyobb esélye legyen a fennmaradáshoz. A nyári egyetem 5 milliós költségéhez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium csupán 200 ezer forinttal járult hozzá, a többit különböző támogatók adták. /Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./

1995. augusztus 14.

1996. augusztus 12.

Kétszázötven határon túli, erdélyi, kárpátaljai, szlovákiai, jugoszláviai és horvátországi magyar, illetve magyarországi szakember részvételével aug. 12-én Debrecenben megkezdődött az Ady Akadémia. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 14./ A kéthetes akadémián magyar nyelv és irodalom, történelem és művelődéstörténet, pedagógia és oktatásmódszertan, számítástechnika, közgazdaságtan, orvostudomány és zenepedagógia tárgykörökben neves szakemberek tartanak előadást. Orosz István professzor, az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke, az Ady Akadémia elnöke megnyitójában a reménység akadémiájának nevezte a nyári kurzusokat. Elmondta, hogy idén a rendezvény középpontjában az 1100 évvel ezelőtti honfoglalásra, az 1000 éves magyar iskolarendszerre, valamint az 1956-os forradalomra emlékeznek. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 14./ Immár hetedik alkalommal rendezik meg tájékoztatott Pósán László, az akadémia szervezője. A történettudományi szekcióban Róna Tas András akadémikus, Fodor István a honfoglalásról beszélnek, Tabajdi Csaba államtitkár pedig a kisebbségi kérdésről. - Az Ady Akadémia pénzügyi háttere évről évre bizonytalan. /Magyar Nemzet, aug. 13./

1996. augusztus 12.

1998. április 8.

A magyar kormány létrehozta az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítványt A Magyar Közlönyben olvasható, hogy a közalapítvány célja a kisebbségpolitika tudományos megalapozása, a magyar kisebbségpolitika szakmai képviselete a nemzetközi fórumokon, a kisebbségek helyzetének vizsgálata, cigányságra vonatkozó jogok és kisebbségi gyakorlat elemzése. A közalapítvány köteles az Országgyűlés és a kormányszervek igényeit kiszolgálni, a közalapítvány információs szolgáltatást nyújt, szakértői hálózatot szervez és működtet. A költségvetés 50 millió forintot bocsátott a közalapítvány céljaira. A közalapítvány céljait a megalakítandó Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Intézete működésével valósítja meg. Az Intézet irányítását a kuratórium által kinevezett főigazgató látja el. A kuratórium tagjai: Beke Kata, Bodor Pál, Csepeli György, Iszák Lajos, Kiss Gy. Csaba, Komlós Attila, Kukorelli István, Orosz István, Pomogáts Béla, Romsics Ignác, Tolnay László, a kuratórium elnöke: Csepeli György. /Magyar Közlöny, 30. szám, ápr. 8./

1999. augusztus 16.

Aug. 16-án Debrecenben 10. alkalommal rendezték meg az Ady Endre Akadémiát. Tőkés László püspök megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy politikai üzenete van a tízéves akadémiának. Határon innen és túl ugyanazon kulturális nemzetnek a tagjai vagyunk, s ennek politikai nemzetként is meg kell nyilvánulnia azáltal, hogy érdekeinket védi, mondotta. Végezetül kijelentette: az erdélyi magyar egyetem létrehozása a megmaradás ügye is. A püspök bejelentette: szeptembertől egyházi magánegyetemként működik a nagyváradi Sulyok István Főiskola, amelynek hatókörét jövő évtől partiumi keresztyén egyetemként egész Erdélyre ki kívánják terjeszteni. Orosz István, az Ady Akadémia elnöke emlékeztetett rá, hogy az elmúlt tíz évben csaknem kétezer erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági magyar értelmiségi hallgatója volt a nyári kurzusnak. A csaknem tízmilliós költségvetéssel működő akadémiának idén összesen 300 hallgatója van. A résztvevők 75 százaléka Erdélyből érkezett. A nyári kurzust az Apáczai Közalapítvány 4 millió, az Oktatási Minisztérium pedig 2,7 millió forinttal támogatta. Az idei továbbképzésen a pedagógia, a közgazdász, a magyar nyelv és irodalom és a történelem szekciók mellett most először elektronikus sajtó szekciót is indítottak. A Segítő Jobb Alapítvány támogatásával az akadémia keretében 50 határon túli magyar orvos vesz részt a továbbképzésen. Kovács László az MSZP elnöke bírálta Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszter azon kijelentését, miszerint a magyar-román viszony próbaköve, hogy megnyílik-e a magyar egyetem Kevesebb hanggal többre mehetnénk a romániai magyar egyetem ügyében, mondta Kovács László. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára kifejtette: A polgári kormányzat egy év alatt tanúsított magatartása is alátámasztja, hogy az európai integrációs folyamatok nem mélyítik a szakadékot, hanem gyümölcsözőbbé teszik az együttműködést az anyaország és a határon túli magyarok között. A Magyar Állandó Értekezlet következő tanácskozása ősszel lesz. Az értekezletnek hat szakbizottságát alakítják meg az oktatás, a kultúra, a gazdaság, az egészségügy, a szociálpolitika és az európai integráció területén, amelyben a határon túli legitim szervezetek képviselői éppúgy részt vesznek, mint a hazai ellenzéki pártok. /Megnyílt az idei Ady Endre Akadémia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./

1999. október 23.

Okt. 24-én Nagyváradon mintegy hatszázan gyűltek össze, hogy emlékezzenek Szacsvay Imrére, a magyar Országgyűlés jegyzőjére, akit 150 éve ezen a napon végeztek ki. Az ünnepség Szacsvay Imre szobránál kezdődött. Dr. Csapó I. József képviselő mondott beszédet, majd a jelenlegi magyar parlament valamennyi megjelent jegyzője nevében Kocsi László. Alföldi László kolozsvári magyar főkonzul is beszélt az emlékezésen. A várad-olaszi templomban Tőkés László hirdetett igét. /Szűcs László: Ne sirassatok, emlékezzetek! = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 25./ Szacsvay Imre volt a parlament egyik legjelesebb, a pártok összebékítésére törekvő politikusa. Az ünnepségen Hegyesi Márton Bihar vármegye 1848-49-ben című könyvét mutatták be. Okt. 25-én tudományos emlékülést szerveztek a reformkori jogalkotásról. Előadást tartott Orosz István debreceni akadémikus, Egyed Ákos kolozsvári történész, dr.Fleisz János nagyváradi történész és Pálmány Béla történész, a Magyar Országgyűlés Levéltárának vezetője. /Mártír jegyzőre emlékeztek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./

2002. augusztus 13.

Minden olyan támogatást, amelyet a határon túli magyarság eddig kapott, továbbra is megkap, és az anyaország anyagi lehetőségeihez képest növelni is kívánja ezeket - jelentette ki Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségi ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára aug. 12-én Debrecenben, az Ady Endre Akadémia megnyitóján. - A magyar nemzeti kisebbségnek békés eszközökkel akarjuk érvényesíteni a jogait, érdekeit - jelezte az államtitkár. Hozzátette: a belpolitikai csatározásokból ki kívánják vonni a határon túli magyarok ügyét. Idén az Ady Akadémiának csaknem 260 hallgatója van, akik Horvátországból, Jugoszláviából, Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából érkeztek a továbbképzésre. /Megnyílt az Ady akadémia Debrecenben. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 13./ Szabó Vilmos a közelgő európai uniós csatlakozással összefüggésben kifejtette: a határon túli magyarsággal kiépített kapcsolatokat úgy kell bevinnie Magyarországnak az unióba, hogy azt ott értékként kezeljék. Orosz István, az Ady Endre Akadémia elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 12 évben több mint két és félezer résztvevője volt a határon túli értelmiségiek számára fórumot teremtő rendezvénynek. /Szabó Vilmos: növekedhet a támogatás. = Krónika (Kolozsvár), aug. 13./

2002. augusztus 21.

A Debreceni Egyetemen aug. 19-én befejeződött az Ady Endre Akadémia. A határon túli magyar értelmiség nyári továbbképzését 1990 óta minden évben megrendezik a cívis városban; a mostani 13. kurzuson több mint 250 erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki magyar pedagógus, közgazdász, jogász és orvos vett részt. Orosz István egyetemi tanár, az Ady Endre Akadémia alapító elnöke hitet tett amellett, hogy az Ady Endre Akadémiát az elkövetkező években is megrendezik Debrecenben. /Véget ért az Ady Akadémia Debrecenben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

2003. augusztus 12.

Aug. 11-én megnyílt a 14. Ady Akadémia, a debreceni nyári egyetem. A kettős állampolgársággal kapcsolatban különösen fontos a magyar politikusok felelőssége, "ne ígérjünk olyat, amiről tudjuk, hogy nem teljesíthető" - jelentette ki Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyarokért felelős politikai államtitkára Debrecenben, sajtótájékoztatón. "Nem szabad illúziót kelteni azzal, hogy a schengeni határok átjárhatók lesznek a kettős állampolgársággal" - tette hozzá. Magyarország számára az európai uniós csatlakozás az egyetlen esély a nemzet újbóli összekapcsolódására; a belépés után a "magyar-magyar kapcsolatok egy része belpolitikává válik" - hangsúlyozta az államtitkár. Tempfli József nagyváradi római katolikus megyéspüspök az Ady Akadémia résztvevőit köszöntve örömét fejezte ki, hogy a Kárpát-medence minden részéből érkeztek magyar értelmiségiek. Megfogalmazása szerint "elit emberekké" kell válni, akiket az jellemez, hogy amit gondol, azt mondja, s amit mond, azt teszi. Orosz István történész professzor, az Ady Akadémia elnöke elmondta: a határokon túl élő magyar értelmiségiek idei továbbképző tanfolyamának összesen 230 résztvevője van. A tíznapos kurzuson öt szekcióban - orvosi, közgazdaság-tudományi, humán tudományok, pedagógia-oktatás módszertan és Európa-tanulmányok - hallgatnak előadásokat a résztvevők. Orosz István ebben a közös nyelvet, a közös múltat és a nemzeti emlékezetet nevezte a magyarság számára összetartó erőnek. /Megnyílt a debreceni Ady Akadémia. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./

2005. augusztus 9.

Anyagi források híján a tizenöt éves múltra visszatekintő Ady Akadémia Debrecenben idén csak az orvosi szekciója számára tudta meghirdetni a hagyományos továbbképzést a határon túli magyar értelmiségieknek – hangzott el augusztus 8-án a nyitóülésén. Az elmúlt 15 év alatt összesen hétszázötven résztvevője volt az évente sorra kerülő rendezvénynek. Orosz István történész professzor, az Ady Akadémia alapító elnöke elmondta, nem szeretnék, hogy a tizenöt éves folyamat véget érjen, és jövőre új struktúrát alakítatnak ki, amely lehetővé teszi, hogy uniós forrásokat is igénybe vehessenek. /Ady Akadémia: az idén csak az orvosi szekcióra jutott pénz. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./

2009. október 25.

Az erdélyi magyar történetírás doyenjére, az egy esztendeje 93 éves korában elhunyt Jakó Zsigmond történészprofesszorra emlékeztek a Bihar megyei Micskén, ahol a tudós gyermek- és ifjúkorát töltötte. Az erdélyi levéltárak középkori és fejedelemség-kori okiratait kutatta, és 50 éven át tanított a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen. Jakó Zsigmond szervezte újjá az erdélyi magyar tudományosságot tömörítő Erdélyi Múzeum-Egyesületet. Orosz István akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat elnöke elmondta: „Nincs külön erdélyi, vajdasági vagy felvidéki történetírás és meg kell teremtenünk azt az egységet, ami a magyar történetírásban szükségszerűen meg kell legyen. Az ő élete ennek az egységnek a jegyében telt el”. /Jakó Zsigmondra emlékeztek Micskén. = Erdély. Ma, okt. 26./

2009. november 21.

November 20-án emlékezett megalapításának 150. évfordulójára Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Egyed Ákos EME-elnök megnyitója után a kolozsvári Református Kollégium énekkara, Székely Árpád vezényletével ünnepi műsort adott elő. Üdvözlő beszédében Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke emlékezett, hogy az alapító, Mikó Imre a kulturális nemzeti összetartozás alapjait rakta le. Camil Muresanu akadémikus, a Román Akadémia Kolozs megyei elnöke kitért arra, hogy az EME megalakulását az erdélyi románság ASTRA egyesülete követte. Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Sólyom László köztársasági elnök levelét olvasta fel, aki szintén hangsúlyozta a kulturális nemzet fogalmának jelentőségét. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette, a polgári erőből és szerveződésből megalakult EME elkobzott ingatlanjainak visszaszolgáltatása jogállami probléma, ami egy EU-tagországban nem képezheti vita tárgyát, megoldása pedig a magyar–román kulturális együttműködés egyik hajtómotorja lehet. Markó Béla RMDSZ-szövetségi elnök az EME százötven évének folytonosságot kifejező erejéről beszélt. Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója a közgyűjtemények jelentőségét emelte ki. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke az anyanyelv megóvását közös feladatnak és felelősségnek nevezte. Dáné Tibor Kálmán a „kisebb testvér”, a 124 éves Erdélyi Közművelődési Egyesület elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy – akárcsak az EME megalakulásakor – a civil akarat napjainkban sem kerülhető ki. Átnyújtották a Gróf Mikó Imre emlékérmeket. A Magyar Tudományos Akadémia részéről Pro Scientia Hungarica érmet adományoztak Benkő Samu történésznek, az EME 1994–2002 közötti elnökének, és Egyed Ákos történésznek, az EME jelenlegi elnökének. Több előadás hangzott el: Görömbei András az EME és az erdélyi magyar tudósok kapcsolatáról, Orosz István Mikó Imrének a Magyar Történelmi Társulat élén betöltött szerepéről, Benkő Samu az EME 1990-es újjászervezéséről, Keszeg Vilmos az EME szakosztályairól értekezett. /Százötven kitartó, lelkes év a magyar tudomány szolgálatában. Jubileumi évfordulót ünnepel az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./

2010. április 25.

Katolikus ifjak hálója Váradon
Nagyvárad – A Posticumban rendezték meg a III. Kárpát-Medencei Ifjúsági Találkozót a Katolikus Közösségek Hálózatának (Háló) szervezésében.
A Kapcsolataim Istennel, önmagammal és embertársaimmal jeligével megszervezett III. Kárpát-Medencei Ifjúsági Találkozó helyszínét a Posticum biztosította, részben itt szállásolták el a mintegy 120 résztvevőt is. A Kárpát-medence több részéből érkeztek fiatalok a három napos programra, melynek célja az ismerkedés és a tartalmas időtöltés mellett a hitben való elmélyülés volt, tudtuk meg Konrád Katalintól, a Háló partiumi térségének képviselőjétől. A közel húsz éve alakult mozgalomról elmondta, hogy küldetése elsősorban a katolikus közösségek közötti kapcsolatteremtés. A találkozóra tulajdonképpen ezen csoportosulások küldöttei jöttek el, akik majd továbbvihetik a találkozó szellemiségének hírét és megoszthatják a közösségi élményt az otthonmaradottakkal. Azért pont Nagyvárad az idei helyszín, mert megnyertek egy európai uniós pályázatot, amelynek köszönhetően már számos programot bonyolíthattak le a térségben.
Tartalmas program
Az idei találkozó mottója Robert Baden-Powell egy bölcsessége volt, miszerint: a boldogsághoz vezető igazi út az, ha másokat teszünk boldoggá. Péntek déután érkeztek meg a résztvevők a Posticumba, ahol a regisztráció és a hivatalos megnyitó után szentmisére, majd pedig ismerkedésre került sor. Szombat délelőtt a Háló görög katolikus ifjúsági lelkésze, Ft. Orosz István tartott előadást, délután pedig különböző ötletes vetélkedők színesítették a programot. A Háló nagy hangsúlyt fektet a hagyományőrzésre is, ezért este élő népzenés táncházat is szerveztek. A vasárnapi programon részt vett Exc. Böcskei László megyés püspök is, aki a déli záró szentmisét celebrálta.
erdon.ro

2010. július 28.

Kárpát–medencei Háló Tábor
Szatmár megye — Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek otthona a Debrecen melletti Dorcas üdülőtelep volt.
Idén tizedik alkalommal került sor a Háló mozgalom Kárpát–medencei nagy táborára, melynek otthona a Debrecen melletti Dorcas üdülőtelep volt. A Háló mozgalom a Kárpát–medence katolikus magyar kisközösségei között próbál kapcsolati hálót építeni ökumenikus szellemben, ugyanakkor megszólít közösséghez nem tartozó személyeket, családokat, bízva abban, hogy a találkozások felkeltik a vágyat a közösség iránt. A Háló régiókat foglal magába a Kárpát–medence öt országából, melyek kerületekre bomlanak így a szatmári egyházmegyéhez tartozó Nagybánya, Nagykároly és Szatmár is bekapcsolódott ebbe a közösség– és kapcsolatépítésbe. A különböző régiókban évente szerveznek régiós találkozót, valamint kerületi találkozókat, de évente egyszer Kárpát–medencei találkozót és nagy tábort is.
Az idei, több mint háromszázhatvan fős táborban, melynek házigazdája a partiumi régió volt, huszonheten vettek részt Nagybányáról, Nagykárolyból és Szatmárról. A tábor vezérfonalát a tízparancsolat, valamint néphagyományaink adták. Különböző előadások hangzottak el a Szent Koronáról és Szent István király intelmeiről, valamint a parancsolatokról: Dr. Bakos Batu, Sebestyén Ottó SJ, Dr. Jitianu Liviu, Dr. Jelenits István, Ft. Orosz István és Dr. Vik János előadásában. A tábor vendégei Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi és Böcskei László nagyváradi püspök atyák voltak. Az előadásokat minden alkalommal kis csoportos beszélgetés követte olyan kérdések mentén, mint: Jól ismerjük–e és értjük–e Szent Istvánt? Milyenek a szüleinkhez fűződő emlékeink, milyen szülői mintákat ismertünk meg? Miben látjuk a kereszténység értékét? Mi a problémája a keresztény múltnak? Milyen krízisek állhatnak elő kapcsolatainkban és melyek lehetnek ezekre a megoldások? Mit mondhatunk el személyes Istenkapcsolatunk ápolásáról, értékrendünkről?
A tartalmas és sok esetben mély élet-, és hit–vallomások megadták a kis csoport személyességét, meghittségét. A programok különböző altáborokban folytak, így a fiatalok, gyermekek sem unatkoztak, hisz korosztálynak megfelelően foglalkoztak velük. A különböző régiók magyar néphagyomány gazdagságát mutatta a közösségi helység naponta bővülő díszítése, valamint a délutánonkénti egy–egy néphagyomány megjelenítése, de tojásfestésre, szalmafonásra, szőnyegszövésre is volt lehetőség. Esténként felváltva kulturális program és néptáncelőadás, valamint táncház folyt péntek kivételével, mely nap a kiengesztelődés jegyében telt. A színvonalas előadások és programok mellett egyik mély élményem volt, hogy egy hegedű és harmonika mellett kicsik és nagyok órákon át önfeledten tudtak énekelni és táncolni. Mit adhat egy ilyen találkozás? Összetartozás tudatot, közös örökségünk megmentéséért való elkötelezettséget, közösségi élményt, Istenélményt.
Tisztelettel, Kujbus Márta. erdon.ro

2010. november 27.

Köszöntő-könyv Egyed Ákos születésnapjára
Emlékkönyv Egyed Ákos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Ez a címe az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) zsúfolásig megtelt üléstermében november 25-én, csütörtök este bemutatott kötetnek, amelyet Sipos Gábor EME-elnök visszaemlékezése szerint a jeles történész tavalyi 80. születésnapja alkalmával vettek munkatervbe.
Péntek János EME-alelnök, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke bemutatójában köszöntő-könyvnek nevezte a művet, amely negyvenöt szerző történelem-jellegű dolgozatát tartalmazza, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak az ünnepelt életművéhez. Sokféle témáról és szerzőről van szó, akik munkájukkal Egyed Ákos szakmai tekintélyét ismerik el. A kötetben, többek között, szerepel az erdővidéki Bodos, az a szülőfalu, amely a későbbi tudós számára afféle laboratóriumként szolgált, és két egyetemi tanár gyermekének, Emesének és Péternek a munkája is. A közel hatvan éves pályafutás számvetéséhez tartozik az a fiatal kutatónemzedék, amelyre a történész büszkén tekinthet vissza, és akikre, noha neki nem volt tanári katedrája, életműve pozitívan sugárzott ki – összegezett a KAB elnöke.
Sipos Gábor a kötet egyik szerkesztőjeként (társa Pál Judit) a megjelenés előtti műhelytitkokba engedett bepillantást. Egyed Ákos köszönetet mondott mindenkinek, aki munkájával segítette a könyv kiadását, amely „éppen egy évvel tette őt fiatalabbá”. Az ünnepelt visszatekintett nyolcvanegy évének legfontosabb, legemlékezetesebb állomásaira: első példaképül szolgáló szüleire (köztiszteletnek örvendő tanító édesapa, „munkamániás” édesanya), a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumban és a Bolyai Egyetemen eltöltött évekre, az osztályharci fejlemények miatt a kutatói pályára való ráállására, találkozására a családi összetartozást a mai napig sikerrel szorgalmazó feleséggel, a kolozsvári Történeti Kutatóintézetben és az EME-ben kifejtett tevékenységre, az MTA-val, hazai és magyarországi történészekkel való együttműködésre. Egyed Ákos számára az EME újjászervezése 1990-ben és az ő nyolcéves itteni elnöksége elégtételt, sok kihívást jelentett.
Az ünnepségen jelen volt Orosz István akadémikus, az MTA Történettudományi Bizottságának alelnöke, aki az Egyed Ákoshoz fűződő személyes élményeiből nyújtott egy csokorra valót a hallgatóságnak. Szerinte Magyarországon megvan a kellő szakmai érdeklődés Erdély iránt, itt pedig biztosított a fiatal történész kutatógárda.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)

2011. március 15.

Erdélyi művészek a magyar állami kitüntetettek között
Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett Both András díszlet- és jelmeztervező.
Magyarország legfontosabb kitüntetéseit osztották ki tegnap Budapesten a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. A Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig a kiváló és érdemes művészi címeket, valamint a Babérkoszorú díjakat vehették át a művészeti és tudományos élet kiemelkedő szereplői. A kitüntetettek hosszú sorában erdélyi és magyarkanizsai származású művészeket is díjaztak: Senkálszky Endre színművész, rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze elismerést kapta meg. Senkálszkyn kívül érdemes művész lett a szintén erdélyi Both András díszlet- és jelmeztervező, de ugyanebben az elismerésben részesült a magyarkanizsai származású, Franciaországban dolgozó Nagy József Koreográfus, színész, táncművész is.
A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze címet a nagyszebeni származású, Budapesten élő Bács Ferenc Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, valamint a korondi Páll Lajos festő- és grafikusművész, költő, érdemes művész is megkapta. Az erdélyi származású Kovács Apollónia előadóművész, aki 1949–1961 között a nagyváradi színház színésze volt Kossuth-díjban részesült. Kossuth-díjat kapott többek között Földes László Hobo előadóművész, dalszerző is.
Az Országházban a Kossuth- és Széchenyi-díjak mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend legmagasabb fokozatait Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök adta át. A Kiváló Művész, az Érdemes Művész és a Babérkoszorú díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől vehették át a kitüntetettek a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Kossuth-nagydíjat idén Nemeskürty István Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora vehette át „a kulturális és művészeti élet jelentős spektrumát átölelő sokoldalú munkássága, a magyar játékfilmkészítés több mint negyedszázados irányítása, irodalom-, művelődés- és bibliatörténeti művei, forgatókönyvei, gazdag publikációs tevékenysége, példaértékű életpályája elismeréseként”.
Kossuth-díjban részesült Berecz András népdalénekes, mesemondó a magyar néphagyományok ápolásáért, Blaskó Péter, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze hiteles, karakteres színészi alakításaiért, Czakó Gábor József Attila-díjas író, publicista, szerkesztő gazdag irodalmi és újságírói munkássága elismeréseként. A Hobo néven ismert Földes László az indoklás szerint „a magyar popzenei kultúrában egyéni hangú, maradandó értéket létrehozó több évtizedes munkássága, sokirányú zeneszerzői és előadó-művészi tevékenysége, életpályája elismeréseként” kapta meg a díjat.
Ugyancsak Kossuth-díjban részesült Kristóf Ágota író, Kubik Anna Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, Makkai Ádám költő, író, műfordító, nyelvész, Medveczky Ádám, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, érdemes művész, Orosz István Balázs Béla- és Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, érdemes művész, Reigl Judit festőművész, Rófusz Ferenc Oscar-díjas és Balázs Béla-díjas animációs és rajzfilmrendező, Sándor György Jászai Mari-díjas előadóművész, Szabados György Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész és Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas rendező.
Megosztott Kossuth-díjban részesült Szarka Tamás zeneszerző, költő és Szarka Gyula zeneszerző, a Ghymes együttes két alapító tagja. A Széchenyi-nagydíjat „világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett munkásságáért” Oláh György Nobel-díjas kémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának ítélték oda. A tudós az elismerést később veszi át. Széchenyi-díjat vehet át többek között Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, Erdei Anna immunbiológus, Inzelt György kémikus, Lénárd László neurobiológus, Sólyom Jenő fizikus és Szörényi László József Attila-díjas irodalomtörténész. Krónika (Kolozsvár)

2011. szeptember 24.

Pál-Antal Sándor akadémikus
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenysége döntő mértékben a székelyek múltjának feltárására irányul. Ezt tanúsítja most elhangzott székfoglaló előadása is. A székely múlt iránti érdeklődésében bizonyára szerepet játszanak születésének, neveltetésének, eddigi életútjának körülményei. A felcsíki Karcfalván született az Oltnak abban a völgyében, amelyről Orbán Balázs azt írta, hogy "egymást érő, csaknem egészen összeépült falvak hosszú sora" jellemzi, amelyek egyike Karcfalva. A hadiárva Pál-Antal Sándor gyermekkora azonban nem Karcfalvához, hanem a völgy másik településéhez, Csíkmadarashoz kötődik, amelyről meg azt a mondókát jegyezte fel az egyik méltatója szerint a ma már forrásértékűvé "öregbedett" Székelyföld leírásának" szerzője, hogy "Ez a falu Madaras, hol a pap is fazekas". Pál-Antal Sándorból azonban nem fazekas, hanem levéltáros és történetíró lett. Jellemzőnek tekinthetjük azonban azt is, hogy geológus nevelőapja halála után, akinek helyváltoztatásai miatt több helyen végezte középfokú tanulmányait és végül magánúton érettségizett, visszatért Madarasra s három évig a családi gazdaságot vezette. A gazdálkodásnak nemcsak az a hátránya volt, hogy három évvel később kezdhette meg egyetemi tanulmányait Kolozsvárott az akkor még önálló és magyar nyelvű Bolyai Egyetemen, de az az előnye is, hogy nem felejthető tapasztalatokat szerzett a falusi életről és a paraszti gazdálkodásról, így történetíróként sem könyvekből kellett megtanulnia a mindennapi élet valóságát. Az erdélyi tájhoz való kapcsolódását az is mutatja, hogy négy település (Backamadaras, Búzásbesenyő, Csíkmadaras és Karcfalva monográfiáját is megírta. Ezek közül a Csíkmadarasról szóló két kiadásban is megjelent. A kolozsvári egyetemen kitűnő mesterek: Jakó Zsigmond, Pataki József, Imreh István, Csetri Elek és Magyari István tanítványa lehetett s alaposan felkészülhetett hivatására: a levéltárosi munkára. A diploma megszerzésétől 1963-tól 42 éven át, 2005-ig levéltáros volt Marosvásárhelyen s hivatali ranglétrán a levéltárostól a főlevéltároson keresztül a tanácsos-levéltárosig vezetett útja. Szakmai megbecsülését az is jelezte, hogy részt vehetett a levéltárosi szakképzésben, ahol magyar paleográfiát, a marosvásárhelyi egyetemen pedig latin paleográfiát oktathatott. Doktori címet a Babes-Bolyai Tudományegyetemen Nicolae Endroiu akadémikus vezetésével a pecséttan tárgyköréből szerzett. Értekezése "Marosszéki intézmények és pecsétjeik" címmel önálló könyv formájában is megjelent. Levéltárosi és történetírói tevékenysége mellett feladatot vállalt a közéletben is. Rendszeresen szervezett tudományos ülésszakokat, jelenleg is elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesület marosvásárhelyi tagozatának. Az EME, mint ismeretes, az erdélyi magyar tudományosság immár több mint 150 éve létező legfontosabb tudományos egyesülete. Kitüntetései (Pauler Gyula-díj, Arany János emlékérem, Szabadság hőse emlékérem, Mikó Imre-emléklap, arra utalnak, hogy tudományos tevékenységét mind a magyarországi, mind az erdélyi tudományosság elismerte. Gazdag történetírói munkásságát néhány számadattal lehet jellemezni. Eddig 19 önálló, vagy társszerzőkkel együtt írt kötete jelent meg, 9 kötetet szerkesztett 14 könyvfejezetet és 86 folyóiratcikket és tanulmányt írt. Mindezek mellett számtalan, az erdélyi magyar identitás megőrzésében fontos honismereti és közérdekű cikk került ki tolla alól, interjúkkal végzett felvilágosító munkát, lexikon szócikkeket és bibliográfiákat írt. A szakmai elismertséget, mint ismeretes, a társadalomtudományokban a hivatkozások száma távolról sem jelzi úgy, mint a természettudományokban, mégis érdemes megjegyezni, hogy 2009-ig írásaira 153 munkában 735 hivatkozás történt.
Pál-Antal Sándor történetírói tevékenységének részletes bemutatása nem lehet egy ilyen, időben behatárolt méltatás feladata. Mégis szólnunk kell munkásságának legalább három jellegzetes vonulatáról. Már a bevezetőben említettük, hogy Pál-Antal Sándor több más erdélyi és magyarországi kutató mellett döntően a székelység történetírója. Ezzel a regionális történetírás egyik szószólója. A székelyföld ugyanis a történeti Magyarország egyik legjellegzetesebb régiója, amely sajátos autonómiája révén nemcsak területileg különült el Erdély más vidékeitől, a szászok lakta Királyföldtől, a vármegyéktől, vagy a románok lakta területektől, de társadalmi szerkezete, katonáskodó szabad paraszti közösségének megőrzése révén is más volt, mint az ország többi tájegysége. Pál-Antal Sándor írásaiban e terület történetének legkülönfélébb aspektusait vizsgálta. A Székely önkormányzat-történet c. kötetében az autonómia változásait tekintette át. A Székelyföld és városai c. tanulmánygyűjteményben a terület mezővárosainak gazdaságát és társadalmát elemezte nemcsak a 16-19. században, de a két világháború közötti időszakban is. Külön könyvet szentelt a székelyföld fővárosa: Marosvásárhely (az egykori Székelyvásárhely) történetének, amelynek első, 1848-ig terjedő része jelent meg. Ki kell emelnünk a székelyfölddel foglalkozó írásainak időbeli és tematikai gazdagságát. Ugyanolyan biztonsággal értekezik a földrajzi nevek múltjáról, vagy a demográfiai folyamatokról, és a jobbágyviszonyokról, mint a címeres pecsétekről, a székely székek kialakulásáról, vagy a székelyföld szerepéről az 1848-49 évi szabadságharcban. Külön kötetben tárta fel az 1956-os magyar forradalmat követő erdélyi megtorlások áldozatainak sorsát. Megdöbbenéssel olvashatjuk, hogy a magyar forradalom iránti rokonszenv elég indok volt az erdélyi magyarokkal kapcsolatos kegyetlen megtorláshoz és évekig tartó üldözéshez.
Munkásságának másik sajátossága a levéltáros foglalkozással kapcsolható össze. A hazai tudományosságban még ma is folyik a vita arról, hogy a történeti források őrzőinek feladata-e a levéltári dokumentumok rendezésén, kutatásra való előkészítésén túl a történetírás művelése? Nagyon sokan gondolták és gondolják, hogy ez utóbbi is. Aligha véletlen, hogy a magyar történettudomány igen sok kiváló művelője volt levéltáros, Csánki Dezsőtől vagy Szabó Istvántól Ember Győzőn át Varga Jánosig. Pál-Antal Sándor a tudós levéltárosok sorába tartozik. Feladatának tartotta a kutatást segítő levéltári segédletek készítését is (ilyenek a Maros megyei fiók levéltárról, Nagy-Küküllő megye levéltáráról, vagy a Toldalagi és Teleki család levéltáráról készített ismertetői), de könyvek és tanulmányok tucatjait írta az általa rendezett és megismert levéltári dokumentumokból is. Természetesnek tarthatjuk, hogy mélységesen tiszteli a forrásokat, és azt is, hogy forráskiadványok tucatjaival igyekezett elősegíteni mások kutatásait. Közölte Marosvásárhely 17–18. századi jogszabályait, Marosszék, Udvarhelyszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék összeírásait a 18. századból, de Udvarhelyszék 1848–49-ből származó iratait is.
Eddigi történetírói munkásságának külön fejezetét alkotják falumonográfiái. A helytörténetnek ez a terrénuma máig sem örvend különös megbecsülésnek sem Magyarországon, sem Erdélyben. Ennek jórészt az az oka, hogy nagyon sokan történetírói felkészültség nélkül próbálkoznak egy-egy település múltjának feltárásával. Pedig a mikro- történelem a nyugati történetírásnak is virágzó ága. Pál-Antal Sándor sokat tett annak érdekében, hogy a falutörténet valóban tudományos szintre emelkedjék és a történetírás megbecsült ága legyen.
Tisztelt Osztályülés! Az erdélyi magyar és nem magyar történetírás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Az erdélyi történetírók Szamosközy Istvántól Jakab Eleken, Mikó Imrén, Szilágyi Sándoron át kortársainkig a már elhunyt Imreh Istvánig, Jakó Zsigmondig és a hála istennek közöttünk alkotó Benkő Samuig és Egyed Ákosig mindig elszakíthatatlan részét képezték a magyar történetírásnak. Pál-Antal Sándor életműve is ennek az egységes magyar történetírásnak a része.
Befejezésül még valamiről szólnom kell. Aki a ma itt köszöntött tudós írásait olvassa, találkozik olyasvalamivel is, amit nehéz egy szakszerűséget megkövetelő méltatásban elmondani: a ragaszkodást a magyarsághoz. Legyen szabad idéznem néhány mondatot Pál-Antal Sándor egyik írásából: "...kisebbségi léte során sok megpróbáltatást kellett kiállnia a romániai magyarságnak. Sok veszteség érte anyagi létében, szellemi életében és mindenekelőtt számbeliségében, az asszimiláció, elűzés vagy kivándorlás útján. Életképességét azonban megőrizte mindmáig, a hajdani és újabb keletű üldöztetések ellenére, és reméljük, hogy eljön az idő, amikor mindez csak egy halvány, rossz emlékű epizód lesz csupán". Kívánom Pál-Antal Sándornak, akadémiánk külső tagjának és mindannyiunknak, hogy valóban így legyen.
Orosz István, az MTA levelező tagja,
professzor emeritus.
Pál-Antal Sándor akadémiai székfoglalója
Általában háromévenként választ új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia. Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi tanácsos-levéltáros, a történelem terén kifejtett munkássága elismeréséül 2010. május 3-án a 180. közgyűlésen vált a magyar tudomány legrangosabb intézményének tagjává.
Székfoglaló előadását 2011. szeptember 15-én tartotta az Akadémia székházában. A felolvasóteremben az anyaországi tudományos élet jeles személyiségei és a családtagok mellett szép számban jelentek meg erdélyi pályatársak is.
Az ünnepi ülést Orosz István akadémikus, professzor emeritus nyitotta meg.
Városunk neves levéltáros történésze székfoglaló előadásának témájául Erdély történetének egyik legviharosabb időszakát választotta, melynek mélyreható kihatásai voltak a lakosság etnikai összetételének változásaira: "Népességi viszonyok a Székelyföldön a 18. század elején."
A 18. század első évtizedében a háborús események, a szárazság okozta éhínség és a pestis Erdélyben elsősorban a Székelyföldet érintette. A természeti csapások felére csökkentették Erdély lakosságát. Az 1719. év végi jelentések alapján több mint hatvanezerre tehetjük a Székelyföld veszteségeit. A természeti csapásoknak főleg a kiskorúak és az idősek estek áldozatul, így az átlagos családlétszám ötről 3,2 – 3,5-re csökkent! Az éhező lakosság tömegesen keresett jobb megélhetési lehetőségeket nemcsak a vármegyékben, de a román vajdaságokban is. A járvány megszűntével az elköltözöttek egy része, elsősorban a nemesek és a szabadrendű székelyek, visszatértek lakhelyeikre, viszont a pusztán maradt jobbágytelkeken megjelent a máshonnan származó munkaerő, ami összességében a román ajkú lakosság számbeli növekedését eredményezte.
Orosz István akadémikus laudációjában, miután vázolta Pál-Antal Sándor életútjának sorsformáló momentumait, részletesen ismertette az Akadémia új tagjának gazdag tudományos tevékenységét.
A történész Pál-Antal Sándor fő kutatási területe a Székelyföld. Gazdag életműve a régió legnagyobb történetírói közé emeli. Levéltárosként levéltári ismertetők, forráskiadványok tucatjaival segítette mások kutatásait. Történetírói tevékenységének külön fejezetét képezik falumonográfiái.
Laudációja befejezésében Orosz István akadémikus kiemelte azt az optimizmust, amivel Pál-Antal Sándor, minden megpróbáltatásunk, veszteségeink ellenére, a romániai magyarság jövőjét szemléli.
Az ünnepi ülés a Magyar Tudományos Akadémia díszes oklevelének az átadásával zárult. Népújság (Marosvásárhely)

2011. október 28.

A szakmai elismerés kötelez
Beszélgetés Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi történésszel, a Magyar Tudományos Akadémia friss tagjával
A román történészek nyitottak a magyar kutatók álláspontja iránt, a megalapozott tanulmányokat a szakma elfogadja – vélekedik beszélgetőtársunk, az ismert marosvásárhelyi történész, nyugalmazott levéltáros, aki idén ősszel tartotta székfoglaló értekezését Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián. Pál-Antal Sándor azt vallja: egyetlen akadémikus sem ülhet a babérjain, aktívan tovább kell szolgálnia a magyar tudományosságot.
Hogyan történik az akadémikussá avatás?
– A határon túli magyarok köztestületi tagok lehetnek, az akadémikusok között tehát külön kategóriát képeznek. Akadémikussá választásom 2010. május 3-án történt meg, most került sor a székfoglaló előadásra, amely egy régi gyakorlat, jelképes aktusa annak, hogy a kutató a legmagasabb tudományos fórum tagjává vált.
Szimbolikus összejövetel, ahová meghívót kapnak az akadémia, a szakosztály tagjai és az akadémia doktorai. Olyan ünnepség, ahová a családtagokat, barátokat, munkatársakat is meghívja az ünnepelt. Kihasználtam az alkalmat, és meghívtam a családomat, a közelebbi erdélyi munkatársakat, történészeket és a magyarországi szakmabeli barátaimat is. Levéltáros vagyok, a legtöbb meghívottam az archívumokban dolgozik. Eljött Szász Zoltán történész, Szögi László, az ELTE könyvtárának főigazgatója, több magyar levéltár igazgatója, például a fővárosi levéltártól, Debrecenből, Veszprémből és máshonnan. Erdélyből is érkeztek, többen Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Udvarhelyről, de Kolozsvárról is.
Amikor beléptem a terembe, meglepve tapasztaltam, hogy a hallgatóság soraiban mennyi az ismerős arc. Jóleső érzés volt, hogy ezek az emberek végtére is az én tiszteletemre gyűltek össze. Csíkszeredai kisunokám székely ruhába öltözött, rendkívül nagy sikere volt, amint megjelent a teremben. Amikor a diplomát átvettem és a gratulációkat fogadtam, mellettem állt, kezében az oklevéllel.
A székelység múltját több évtizede kutatja, ennek a kitartó munkának az eredménye az akadémiai tagság?
– Meglepetésemre lettem akadémikus. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire megbecsül a szakma, hiszen az ember tudományos munkáját elsősorban azok tudják értékelni igazán, akik az eredményeit értik és élvezik. Váratlanul ért, hogy felvettek a jelöltlistára, csupán azután tudatosodott bennem a dolog, hogy az akadémia részéről megkerestek, állítanám össze és küldeném be megjelent írásaim publikációs jegyzékét, s emellett az úgynevezett „citációs jegyzéket” is.
Ezen azt tüntettem fel, hogy a különböző írásaimat mások hányszor és hol használták, idézték. Bizony, több hónapi munkámba került, míg ezt a kettőt összeállítottam, és amikor elkészültem, magam is meglepődtem: több mint 250 írásom jelent meg különböző helyeken és kiadványokban, jelölésem idején 18 könyv szerzőségét vallhattam magaménak, szaktanulmányaim száma pedig 150 körül mozog. Úgy látszik, az akadémikusok közül néhányan úgy ítélték meg, hogy ez a teljesítmény megüti a tagjelöltség mércéjét, így kerültem fel arra a bizonyos várakozólistára.
Három akadémikusnak kellett jelölnie, közülük egy lehetett határon túli – esetemben Pölöskei Ferenc Budapestről, Orosz István Debrecenből és Egyed Ákos Kolozsvárról. Egyik magyarországi akadémikust sem ismertem személyesen korábbról, ők is csak az írásaimból ismertek... A jelöléseket a szakosztályok döntik el. Nemcsak az írásaim listáját kérték, de a könyveimről és rólam fotókat, felvételeket a munkahelyemen, az előadásokról, ahol szerepeltem. Vaskos dokumentációt kellett összegyűjtenem. Csak akkor nyugodtam meg végérvényesen, amikor ténylegesen bekerültem az akadémikusok sorába.
Mivel készült a székfoglaló előadásra?
– Mindenképpen egy komolyabb témát kell erre az alkalomra választani, ez képviseli ugyanis az illető kutatási területét, elfoglaltságát, esetleg kedvenc témáját. Nekem öt is volt, valamennyi a Székelyföld történetével kapcsolatos, gondoltam arra, hogy írhatnék a történeti szimbólumokról, vagy a Székelyföld társadalmi viszonyait boncolgathatnám, végül úgy döntöttem, hogy a 18. század elejének népességi viszonyait elemzem, tudniillik egy ötkötetes sorozatban kiadtam ennek az időszaknak a székelyföldi népességösszeírásait.
Ugyanakkor e korszak pestisjárványaival is foglalkoztam, a járványnak a lakosságszám alakulására gyakorolt hatását is vizsgáltam, és ellentmondást fedeztem fel: miként lehetséges, hogy a pestis olyan sok embert ragadott el, és az összeírások kevéssé tükrözik ezt? Hogyan lehet a valós helyzetet feltárni? Erre szántam ezt az előadást. Elemeztem az összeírásokat, megállapítottam, hogy egy-egy összeírásból milyen társadalmi réteg hiányzik, milyen összeírások kallódtak el, semmisültek meg.
Megállapítottam az összlakosság családonkénti számát, hiszen az összeírások alapja a család, nem az egyes személyek. (Ebben különbözik a modern számlálásoktól.) A szakmai körökben általánosan elfogadott szorzót használtam én is, vagyis a 18. században egy család átlagban öt személyből állott. De ott volt az 1718–19-es nagy pestis, amely Székelyföld lakosságának 40 százalékát elpusztította. Konkrét egyedi esetek alapján próbáltam megállapítani, melyik a helyes szorzó. Az eredmény: egy család 3,2, illetve 3,5 személy nagyságú lehetett akkoriban. Ezzel a családok számát beszorozva kitűnt, hogy a Székelyföld lakossága több mint ötvenezer fővel csökkent!
Tulajdonképpen korrekciós munkát végzett...
– Úgy van, hiszen a különböző vidékekre vonatkozó kutatások szintén foglalkoztak demográfiai kérdésekkel, ám senki sem vette tekintetbe azt, hogy a 18. század elejére vonatkozóan nem lehet az 5-ös szorzót használni. A székfoglaló utáni beszélgetésekből is kitűnt, hogy ez a szemléletmód, amellyel én az összeírásokat kezeltem, újdonság.
Ugyanakkor arra is kitértem, hogy a népességcsökkenés nemcsak a társadalmi, de az etnikai viszonyokban is módosulást hozott. Hiszen a lakosság egy része a pestis idején elpusztult, másik része elmenekült. A nemesek és a szabadrendűek visszatértek a járvány elmúltával, de az elvándorolt jobbágyok nem. Rengeteg jobbágytelek maradt üresen, helyükbe főként a határokon túlról vagy a vármegyékből jött szolgáló embereket telepítettek, akiknek az etnikuma román volt.
Mivel jár az akadémiai tagság?
– Elsősorban kötelezettséggel. Ugyanis az akadémikus kötelessége az, hogy tovább szolgálja a magyar tudományosságot, annak súlyát, jelentőségét gyarapítsa az egyetemes tudományosságban. Nem ülhet a babérjain. Jól hangzik a cím, de több felelősség végső fokon, amely arra kötelez, hogy bármilyen körülmények között helyt álljon, és saját szaktudománya becsületét védje az ember. Azzal jár, hogy folytatni kell a kutatásokat, és a források alapján múltunk egy-egy fehér foltját vagy elferdített vetületét kell eltüntetni, kiigazítani. Ebben áll a történész feladata.
Min dolgozik jelenleg?
– Több dolog is foglalkoztat. Mindig három-négy, esetleg öt vasat is a tűzben tartok. Amikor egy témával foglalkozom, akkor az egyéb témákra vonatkozó információkat is gyűjtök. Sokszor párhuzamosan dolgozom: egy ideig egyik kérdést vizsgálom, azután egy másikat. Hogy melyiknek mikor jutok a végére, az az adott körülmények függvénye. Ami számomra sürgető, az Marosvásárhely történetének folytatása, hiszen 1848-ig megírtam.
Ugyanakor be kell fejeznem a Székely székek a 18. században című forráskötet kiadását, és van egy régi kötelezettségem: Búzásbesenyő története. A különböző tanulmánykötetek felkéréseit nem illik visszautasítani, nem is beszélve arról, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókjának elnökeként magam is szervezek tudományos ülésszakokat, sőt, tanulmányköteteket szerkesztek kiadásra. Ez mind-mind rengeteg időt jelent, és azt szeretném, ha egyik sem szenvedne halasztást.
Közelebbről a Mentor kiadásában jelenik meg a Marosvásárhelyi személyiségek című tanulmánygyűjtemény. Készülőben van a Maros megyei magyarság történetéből harmadik kötete, ezt majd a tavasz folyamán adom át a kiadónak. Ugyanakkor egy kutatócsoport tudományos irányítójaként a 19. századi székelyföldi helynevek többkötetes gyűjteményén munkálkodom.
Van egy másik szívügyem is, hiszen évszázadok óta párhuzamos az erdélyi történet kutatása: egyféleképpen írják a román és másképpen a magyar történészek. A közeledés nagyon lassú, én úgy próbálom kezelni, hogy román kiadványokban az erdélyi, elsősorban a székelyföldi románság történetére vonatkozó tanulmányokat adok közre. Az első tanulmányom ezen a téren a Gyergyói-medencében található román települések kialakulása és az ezzel kapcsolatos kérdések taglalása volt. Meglepetésemre elfogadták, értékelték.
Tehát a román történészek részéről is van befogadókészség, ha az ember megalapozott, komoly tanulmányt mutat be. Elfogadják, tudomásul veszik. Ezen a téren mi, erdélyi magyar történészek, sokkal többet tehetünk.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

2012. június 8.

Trianon-trauma – Kreatív együttgondolkodás filmen
Miközben egyre távolabb kerülünk egy nemzeti minimumtól, és a különböző fórumokon történelmi kérdésekről kliséket adnak elő szakértő és kevésbé hozzáértő személyek, valamint sokak szerint „éleződik” – no, nem csak a nemzetközi helyzet – hanem a kultúrharc is, sor került egy újabb Aspektus-eseményre. A Károli Gáspár Református Egyetem díszteremében szerdán este mutatták be a tavalyi, Trianon a középiskolai oktatásban című konferencia rövidített filmes változatát.
Az Aspektus „profiljába” mindig időszerű, fontos kérdések megvitatásai tartoznak. A szervezők nem riadnak vissza a kényes és megosztó történelmi problémák elemzésétől sem, erre mutat a nemrégiben lezajlott konferencia, amely az igazságtételről szólt. Hogy Trianon kapcsán sincs egyetértés, az a közelmúlt eseményeiből is kiviláglik. Ezért is lehet fontos egy olyan sorozat, mely nem csak ütköztetni próbálja a különböző érveket, hanem a másik meghallgatására, vagyis a probléma megbeszélésére invitál, mindezt az ismeretterjesztés szándékával.
A tavalyi Aspektus-est Trianonnal kapcsolatban egy igen fontos részkérdést járt körül. Arra kereste a választ, mi lehet az oka annak, hogy a rendszerváltás után húsz évvel a fiatalok sokkal kevesebbet tudnak az első világháborút lezáró békediktátumról, mint ami logikus lenne. Az okok kutatása mellett megpróbált támpontokat, eszközöket, alternatívákat, vagyis segítséget nyújtani.
A film vetítése előtt Kurucz György, az egyetem dékánhelyettese köszöntötte az egybegyűlteket, „kreatív együttgondolkodásra” invitálva őket. A tavalyi konferenciára reagálva kiemelte, hogy a fiatal nemzedék magatartásformálásában elengedhetetlen szerepe van az ismeretátadásnak, ezért is fontos, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről.
Gecse Géza történész, az Aspektus-sorozat főszervezője hangsúlyozta, hogy a filmvetítésnek nemcsak bemutató, hanem kontroll funkciója is van, mert még mielőtt különböző fórumokon, esetleg csatornákon sugároznák, előzetes véleményt vagy véleményeket várnak a közönségtől. Tehát nemcsak tartalmi, hanem akár technikai problémákról is vár visszajelzéseket. Gecse szerint Trianon „kollektív traumáját” mindenképpen „ki kell beszélnünk”, máskülönben nem tudjuk feldolgozni, hiszen „lassan száz év távlatból sem tudjuk megemészteni”.
Kovács Gergely Botond a film technikai kivitelezője személyes élményeiről számolt be, mellyel Trianon élő hatását példázta. Kiemelte, hogy a film valamelyest a magyarság „különleges sorsát” is megvilágítja. Liszi János grafikus, az Aspektus-sorozat egyik szervezője a társaság céljairól számolt be. A konferencia-sorozatot nem csak az érdeklődőknek szánják, hanem főként azoknak is, akiket „riaszt a téma, vagy valamiért nem törődnek ezzel”. Éppen ezért – hogy a témákat az ő számukra is „emészthetőbbé” tegyék – a vitasorozatnak „modern arculatot” terveztek.
A huszonhat perces film nem csak a tavalyi alkalmon elhangzottakat tartalmazza, hanem kiegészült interjúkkal, amelyben fiatal egyetemisták mondják el véleményüket Trianonról, annak hatásáról – nemcsak oktatásának hiányosságáról, hanem lehetőségeiről, de ezen kívül a témához való hozzáállásukról is vallanak.
A film összeállítói sikeresen foglalták össze a tavalyi csaknem két és fél órás konferenciát, melyben Romsics Ignác történész, akadémikus, Surján László, az Európai Parlament alelnöke, a Megbékélési Mozgalom kezdeményezője, Ö. Kovács József, a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézetének igazgatója, Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, történész, Száray Miklós, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumának vezető történelem tanára, Grynaeus András, a Baár-Madas Református Gimnázium történelem tanára, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara Történettudományi Intézetének oktatója és Lados Balázs, a Szent Margit Gimnázium történelem tanára fejtette ki véleményét a témáról.
A film bevezetőjében Gecse Bethlen Istvánt és Lenint idézte, akik a diktátumra Magyarország feldarabolásaként és imperialista békeként tekintettek. Ezt követően egyetemisták mondták el véleményüket, majd a film készítői tavalyi előadásokból adtak közre részleteket a hallgatók és fiatalok hozzászólásaival és véleményeivel. Nem tudható, hogy a film összeállítói erre tudatosan törekedtek-e, de felfigyelhetünk arra a kontrasztra, hogy amíg a szakértők előadásai az érzelmi faktor kikapcsolására törekedve próbálták a helyzetet elemezni, és keresni a válaszokat – szinte érezhető volt az egyetértés, addig a hallgatók interjúi valamelyest a mai magyar társadalomnak a témához való hozzáállását tükrözték.
Egyesek szerint nem kellene felhánytorgatni Trianont, mert az igen megosztó téma. Sokan érzelmi alapon közelítették meg, némelyek az átpolitizáltságát emeleték ki és a siránkozást, mások a csalódottságot és a dühöt hangsúlyozták, ugyanakkor némelyek a jövő felé kívántak tekinteni vagy a probléma megoldását keresték. Kérdés persze, hogy lehet-e egyáltalán a „megosztó témákat” szőnyeg alá söpörve boldog jövőt építeni?
A filmvetítés után sok hozzászólás érkezett, és – mint ahogyan már máskor is megszokhattuk – nem kifejezetten a szűk témához kapcsolódva. Az esemény végén a szervezők még beszámoltak a terveikről, többek között egy középiskolai vetélkedő tervezetéről. A kényes témákat ezúttal sem adják fel, mivel együttgondolkodásra és véleménycserére hívnak a„Szoborháború” című következő vitaestre, amelyen Horthy, Károlyi és Tisza „szobrai” kerülnek terítékre.
Számtalanszor tapasztalhattuk – főleg a közelmúltban – hogy a magyarság történetének bizonyos fejezeteiről és személyeiről néhol még köztiszteletben álló szaktekintélyek is kliséket puffogtatnak és a politikai ideológiák játékszerévé degradálódnak. Az Aspektus-sorozat ezzel szemben pont a kibeszéletlenséget kívánja megtörni, és megértő, elemző magatartással törekszik a témákhoz nyúlni.
A történelem nemcsak múlt, hanem élő valóság is egyben, erre bizonyíték éppen történelmünk és mai viszonyaink. Nem feltétlenül szükséges az egyetértés mindenben, de ahhoz, hogy jelenünket megértsük, ki kell beszélnünk a múltat is. Mert jelen van, ahogy a rövidfilm végén a Biorobot Együttes dalában is szerepel: „Nem is értem, hogy nem telik az idő, Vártam, de csak nem múlik el a múlt, Körülöttem a réges-régi kör, Cipelem tovább, ha már így alakult…”.
K. Orosz István. Erdély.ma

2014. január 18.

Sikerek és gondok jubileumi évben a Gyergyószárhegyi Művésztelepen
Negyven éve hívták össze először a gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótábort. Azóta nemzetközileg is elismert, jelentős művészteleppé vált, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ szellemi életünk fontos tényezője lett, sokféleképp szolgálja a művészetet, a kulturális értékteremtést. Nemzedéki, műfaji vonatkozásban is rétegződtek, szakosodtak a foglalatosságai, éves lebontásban is változatosabb a központ kínálata. A létesítmény kezdeti céljaihoz a Klasszikusok névvel illetett őszi táborozás áll a legközelebb. A tíz éve megrendezett Korkép tábor tág nemzetközi nyitással elsősorban az újító, kísérletező, fiatalabb alkotókat szólítja egybe nyaranta. A képzőművészeti egyetemek kollokviuma szintén nyáron a művészpályára állt, főiskolán tanuló tehetségek és tanáraik alkotó együttlétére, közös tevékenységére ad lehetőséget. A Nemzetközi Grafikai Műhely pedig ilyenkor év elején hívja egyhetes munkára a grafikusokat, hogy majd a táborozás zárultával kötetben is felmutassák, mivel foglalkoztak.
A VI. Gyergyószárhegyi Nemzetközi Grafikai Műhely a múlt héten vált ismét lázas alkotómunka színhelyévé. Ezúttal is a hagyományos nyomdai grafikában rejlő lehetőségeket igyekeztek kiaknázni, sajátosan ötvözve a modern művészeti szemléletet a régi nyomdagépek, eszközök, eljárások nyújtotta technikával. Amint a műhely művészeti vezetője, Siklodi Zsolt szovátai képzőművész elmondta, ezen a hatodik összejövetelen is rendelkezésükre álltak a székelyudvarhelyi berendezések, és a nyolc ismert meghívottal, honi és magyarországi grafikussal együtt – Szepessy Béla (Nyíregyháza), B. Orosz István (Debrecen), Börcsök Attila (Debrecen), László János (Nyíregyháza), Lakatos Gabriella (Székely- udvarhely), Ferenc S. Apor (Csíkszereda), Léstyán Csaba (Csíkszereda), Bartis Elemér (Csíkszereda) – maga is intenzíven dolgozott. Szép, színvonalas kiadvány kerekedik majd az eltelt napokban született grafikákból. Ígérete szerint a későbbiekben a Műhely idei terméséből is módunk lesz ízelítőt adni olvasóinknak.
Ennyit a jó hírekről. De mint lenni szokott, Szárhegyről se csak egyértelmű sikertörténetként beszélhetünk. Már tavaly ősszel felröppentek olyan aggasztó hírek, melyek szerint a kulturális központot működtető Hargita Megyei Tanácsnak nem sikerült megegyeznie a Lázár- kastély örököseivel, és emiatt veszélybe került a művésztelep számos hazai és külföldi érdeklődőt vonzó, értékes műgyűjteménye, pontosabban az az állandó kiállítás, amelyen a válogatott anyagot láthatja a közönség. E hét elején pedig kiderült, hogy ideiglenesen szünetel a központ tevékenysége a kastélyban. Pár mondatba tömörítve a szárhegyi művészeti központot igazgató Kassay Péter, illetve a Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba sajtónyilatkozatait, elmondható, hogy a tulajdonosokkal köttetendő végleges megállapodás hiányában a továbbiakban közpénzeket nem költhetnek az ingatlan fenntartására, ezért az intézmény kiköltözik a műemlék épületből. Remélik, hogy a helyzet rövid időn belül normalizálódik, de egyelőre a kollekciót, mindenekelőtt a sérülékeny képanyagot, a művésztelep vendégházában helyezik biztonságba. Nem egyszerű kedvező megoldást találni, hiszen a Lázár-kastély tulajdonjogát magáénak mondható három örökös csoport sem tudott még megegyezni egymással, nem tudható, melyik rész kié, ebből kifolyólag a velük folytatott egyezkedések is bizonytalanok. Az örökösök hozzáállásában is nagyok az eltérések, van, aki olyan magas bérigénnyel lépett fel, hogy az megfizethetetlen. Az önkormányzat azonban bízik a mindenki számára előnyös mielőbbi megoldásban. A gyergyószárhegyi faluközösséget is érzékenyen érintő tényállást éppen ma ismertetik a helybeliekkel. De nem csak a község, az egész erdélyi magyar kulturális élet szegényedne, ha a komoly munkával és pénzbefektetéssel felújított kastélyban a sok lelkes ember sokéves erőfeszítésével létrehozott és nemzetközi hírűvé kifejlesztett létesítmény megszűnne. Méghozzá egy olyan kerek évforduló idején, amikor annak kellene örülnünk, hogy Szárhegy nemrég hivatalosan is belépett a világ katalogizált művésztelepei sorába, vagyis mai kifejezéssel, branddé vált, aminek nyomán várható lenne az itteni idegenforgalom további megélénkülése. A fejlemények alakulását igyekszünk az elkövetkezőkben is nyomon követni.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely),

2015. május 3.

Vasárnap kezdődik a Festum Varadinum
Május 3-án kezdődik és 10-én ér véget a XXIV. Festum Varadinum, a legnagyobb nagyváradi kulturális fesztivál.
A Varadinum Kulturális Alapítvány szervezői és a társult szervezetek, a történelmi magyar egyházak és civil szerveződések minden igényt kielégítő, változatos és tartalmas programot állítottak össze, melyből most az első három nap (vasárnap–kedd) rendezvényeit foglaljuk össze. Május 3-án, vasárnap 11 órakor ünnepi szentmisével és körmenettel kezdődik meg a Festum Varadinum a római katolikus székesegyházban. Misét celebrál exc. Böcskei László nagyváradi megyés püspök. 13 órától az ausztriai Moosbrunn (Austria) fúvószenekara szabadtéri koncertje következik a római katolikus bazilika előtti téren, 16 órától pedig a Francisc Hubic Művészeti Iskola és a derecskei (Magyarország) fúvószenekar előadására kerül sor a Holnaposok szoborcsoportnál. 16.30 órakor nyitják meg Orosz István és Keresztes Dóra Összenéző című képzőművészeti kiállítását a római katolikus püspöki palotában (a Körösvidéki Múzeum kiállítótermeiben) – a tárlat kurátora Ujvárossy László vizuális művész, egyetemi tanár, megnyitja Kányádi Iréne művészettörténész és Aurel Chiriac múzeumigazgató. 17 órakor anyák napi zenés irodalmi est kezdődik a Kanonok sori Tibor Ernő Galériában, majd 17.30-kor révkomáromi fotóművészek kiállításának vernisszázsa a Nagyvásár téri (ma December 1. tér) Euro Foto Art Galériában. A Posticum Ifjúsági és Kulturális Központban 18 órától Születtem, elvegyültem és kiváltam címmel verses-zenés összeállítás látható-hallható József Attila életéről, Meleg Réka és Smaraglay Zoltán előadásában.
A Festum Varadinum első napjának záróelőadása a Szigligeti Színházban lesz 19 órától, amikor Móricz Zsigmond Pillangó című művének színpadi változatát adja elő a Székesfehérvári Vörösmarty Színház.
erdon.ro

2015. október 21.

A Nemzet Művészei
Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor erdélyi származású szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze-díjat november 5-én a Pesti Vigadóban.
Ferencz István iparművészeti, Foltin Jolán népművészeti, Szervátiusz Tibor pedig képzőművészeti kategóriában érdemelte ki az elismerést – mondta el Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke budapesti sajtótájékoztatóján. A díjat az MMA elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója alkalmából adományozza november 5-én. A díjazottak az adományozást követő hónap első napjától életjáradékban részesülnek, amelynek összege a mindenkori magyarországi minimálnyugdíj összegének 23-szorosa, idén 655 500 forint.
A Nemzet Művésze-díjat a törvény alapján a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert – megelőzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét, tánc-, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét betöltött képviselői kaphatják személyes megbecsülésük, méltó életkörülményeik biztosítása céljából. A díjat a színházművészet, irodalom, zeneművészet, képzőművészet, filmművészet, építőművészet, táncművészet, iparművészet, fotóművészet, népművészet, valamint cirkuszművészet területén alkotóknak adományozzák. A Nemzet Művésze címet egyidejűleg 70 személy viselheti, 2014-ben – mivel a cirkuszművészek között nem volt Kossuth-díjas – 69 főt választottak. A címet viselők közül idén meghalt Bachman Zoltán építőművész, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós, Gross Arnold grafikusművész, Sinkó László színművész és Solti Gizella iparművész. Mivel a jelölés 2015. június 30-ával lezárult, és két művész – Sinkó László és Bachman Zoltán – ezt követően elhunyt, idén hárman kapják meg a művészeti ágak alapján kvóták szerint kiosztható Nemzet Művésze-díjat – mondta el Fekete György, hozzátéve: mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg sincs, a kategóriában kiosztható egy hely továbbra is betöltetlen marad. A díjat létrehozó törvény szerint a kvótarendszer 2017-ig lesz érvényben, ezután a létszámkeret 70 főig már művészeti ágaktól függetlenül, bármely művészeti területről feltölthető. Az elismerés odaítéléséről a Kossuth-díjas művészekből álló, 11 tagot számláló Nemzet Művésze Díj Bizottság döntött, amelynek elnöke Fekete György. A bizottság tagjai: Dévényi Sándor építész, Aknay János festőművész, Eperjes Károly színművész, Dárday István filmrendező, Kalász Márton író, Kiss János balettművész, Kobzos Kiss Tamás előadóművész, Kubik Anna színművész, Medveczky Ádám karmester és Orosz István grafikusművész, animációsfilm-rendező.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. október 24.

Szervátiusz Tibor a Nemzet Művésze
Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5- én a Pesti Vigadóban – mondta el Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A díjat az MMA elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója alkalmából adományozza november 5-én.
A Nemzet Művésze díjat a törvény alapján a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert – megelőzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét, tánc-, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét betöltött – képviselői kaphatják, személyes megbecsülésük, méltó életkörülményeik biztosítása céljából.
A díjat a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák. A Nemzet Művésze címet egyidejűleg 70 személy viselheti, 2014-ben – mivel a cirkuszművészek között nem volt Kossuth- díjas – 69 főt választottak.
A címet viselők közül idén meghalt Bachman Zoltán építőművész, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós, Gross Arnold grafikusművész, Sinkó László színművész és Solti Gizella iparművész. Mivel a jelölés 2015. június 30-ával lezárult, és két művész – Sinkó László és Bachman Zoltán – ezután hunyt el, idén hárman kapják meg a művészeti ágak alapján kvóták szerint kiosztható Nemzet Művésze díjat – mondta el Fekete György, hozzátéve: mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg sincs, a kategóriában kiosztható egy hely továbbra is betöltetlen marad.
Az elismerés odaítéléséről a Kossuth-díjas művészekből álló, 11 tagot számláló Nemzet Művésze díj bizottság döntött, amelynek elnöke Fekete György. A bizottság tagja Dévényi Sándor építész, Aknay János festőművész, Eperjes Károly színművész, Dárday István filmrendező, Kalász Márton író, Kiss János balettművész, Kobzos Kiss Tamás előadóművész, Kubik Anna színművész, Medveczky Ádám karmester és Orosz István grafikusművész, animációsfilm- rendező.
Népújság (Marosvásárhely)

2017. április 22.

Beszélgetés Király András tanárral, oktatási államtitkárral
„Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül” (1.)
– Mikor jöttél haza?
– Tegnapelőtt, csütörtök este. Tegnap Temesváron részt vettem egy konferencián. Azt feszegették, hogyan lehetne magyar iskolába csalni a többnyelvű családok gyerekeit.
– Mi a magyarázata annak, hogy az ország sokadik kormánya megtartott téged a tanügyminisztérium kisebbségi államtitkári posztján?
– Amikor 2010-ben odakerültem, épp kormányváltás történt, de az RMDSZ-é volt ez a poszt. Előttem Béres András, Kötő József, illetve Pásztor Gabriella voltak a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárok, tehát létezett egy folytonosság. És ebben senki nem látott semmi kivetnivalót, hisz kormányon volt az RMDSZ. Közben változott a kormánykoalíció összetétele, de megegyeztek, hogy ez a tisztség marad az RMDSZ-nél. Ezen a szinten a többségieknek benőtt a feje lágya, és belátták, hogy ezt az államtitkárságot egy kisebbséginek kell vezetnie, aki ismeri a kisebbségi oktatást, amelyben a lelket a magyar oktatás tartja… Ezenkívül nekem van még egy kompetenciám a tanügyminisztériumban: felelek a parlamenti kapcsolatokért. Képviselőként én már megismertem a parlamenti munkát… Február 10-én töltöttem ott a hetedik évemet. De most már elég volt!
– Fárasztó lehet ez a munka.
– A hét eleje macerás. Hétfőn és kedden dolgozik a parlament. Hétfő délután 4 órakor kezdődik a plénum mind a szenátusban, mind a képviselőházban. Volt olyan helyzet, hogy azonos időben kellett fenntartani vagy elutasításra javasolni egy-egy törvénytervezetet mindkét házban. A kedd bolond nap számomra, mert déli egy óráig mind a két ház plénumot tart, és ahogy végeznek, kezdődik a munka a bizottságokban. Minden bizottság ugyanabban az időben kezd, megtörténik, hogy ugyanabban az órában 4-5 helyen kell megjelennem. És egy régebbi határozat szerint csak államtitkári szinten lehet fenntartani az álláspontokat.
– Nem fáraszt túlságosan az állandó ingázás?
– Úgy megyek oda, hogy felvállaltam azt, ami evvel a tisztséggel jár. Úgy gondolom, hogy azok közé tartozom, akik teljes mértékben komolyan veszik ezt a feladatot.
– Meddig akarod még csinálni?
– Másfél évvel ezelőtt már kértem a helyettesítésemet. Mert valóban sok! 2010 és 2017 között 10 miniszterrel dolgoztam, 10 ember munkastílusát kellett megszoknom. Az első időszak jól telt, több türelmem is volt. Az utolsó 2-3 évben egészen más koncepcióban dolgozott a minisztérium, vagy inkább koncepció nélkül, ami a közoktatást illeti. Mindenesetre, addig maradok, míg nem találják meg a helyettesemet. Nem engedhetem meg magamnak, hogy jókedvemben írjak meg egy lemondást.
***
– Szeretsz repülővel utazni?
– Nagyon szeretek. Az ország majdnem minden repülőterén jártam már.
– Szereted a munkádat?
– Szeretem, attól függetlenül, hogy nem vagyunk kormányon, és nincs mögöttem az a támasz, amire szüksége van egy minisztériumban még az államtitkárnak is, hogy megvalósíthassa maradéktalanul a közösség elvárásait.
– Hogy kerültél kapcsolatba annak idején a politikával?
– ’89 decemberében nagyon örültünk, vártuk, hogy történjen valami. Úgy éreztem, hogy lehetőség van arra, hogy tegyünk valamit. Nem felejtem el azokat a napokat, amikor a Vörös Lobogó 8-as szobájában vezettük a beiratkozásokat az alakuló RMDSZ-be. Több mint hétezren jelentkeztek. Arra is emlékszem, amikor egy éjjel segélyszállítmányokat kellett kipakolnunk az állomáson egy vagonból… Lassan kerültem bele ebbe a tevékenységbe, és ott ragadtam. Azután különböző megbízatásokat kaptam: ’92-ben a Pedagógusszövetség megyei szervezete elnökének választottak. Szép tíz év volt. Azután 2001-ben, meglepetésemre, az RMDSZ megyei elnöke lettem. Tíz évig töltöttem be ezt a tisztséget. Úgy érzem, hogy semmi sem hullott az ölembe véletlenül.
– 2004 decemberében bekerültél a parlamentbe.
– Négy évig voltam képviselő. És ha nem változik meg a mandátumszerzés rendszere, akkor még két mandátumot szerezhettem volna.
– Jobb lett volna neked a képviselőség, mint az államtitkári tisztség?
– Két különböző típusú munka. Amikor parlamenti képviselő voltam, megyei elnökként is működtem. Pontosan ismertem a megyét, megyei szervezeteinket, állandó kapcsolatom volt a helyi elnökökkel, a székházban dolgozókkal, és megvallom, szerencsém is volt, mert 2004–2008 az egyik legsikeresebb parlamenti ciklusa volt a romániai magyarságnak, és egyben az Arad megyei magyarságnak is. Felfelé ívelő gazdaságban, jó parlamenti, jó kormány-, és jó helyi pozíciókkal szinte mindent meg tudtunk valósítani abból, amit kellett. Akkor még a kormány osztotta le a pénzeket különböző beruházásokra. Megkérdezték, mit szeretnék megvalósítani Arad megyében. Eszembe jutott a Nagyvarjas–Nagyiratos út leírhatatlanul rossz állapota. Azt javasoltam, hogy ez legyen az első megvalósításunk. Utána jött a többi községi út modernizálása, aszfaltozása: Nagyiratos–Kisiratos, Tornya–Kisvarjas, a szentpáli bekötőút, a bélzerindi bekötőút. Abban az időben építettük újra a megye magyar iskoláit. Külön fejezet a sportcsarnokok és tornatermek építése… Szerencse is kellett ezekhez a dolgokhoz. Amellett, hogy jól működött a szervezet, többen a szövetségünkből fontos tisztségekbe kerültek. Nagyon erős megyei struktúránk volt: megyei tanácselnök-helyettes, alprefektus, aradi alpolgármester, községi polgármesterek. Jó személyes kapcsolataink voltak az RMDSZ csúcsvezetésével, s ezen keresztül azokkal az emberekkel, akik országos tisztségekbe kerültek.
– A Csiky Gergely Főgimnázium új épülete finanszírozásának megszerzése is személyedhez kapcsolódik?
– A Csiky új épülete helyi kérdés volt. Bognár Levente alpolgármesterként „nyomta az ügyet”, Horváth Levente alprefektusként segített. Csapatmunka volt. Én csak prezentáltam a kérdéseket.
– Mit tartasz legnagyobb politikai sikerednek?
– Két dolgot szeretnék külön kiemelni. Első helyen áll a Szabadság-szobor helyreállítása, második pedig a Csiky, az önálló magyar középiskola létrehozása. Én is szereplője voltam ezeknek a sikertörténeteknek. Lenne egy harmadik is: az, hogy 2007-ben Aradra tudtam hozni az RMDSZ kongresszusát.
– Mi köt Aradhoz?
– Itt születtem. Apám 11 éves volt, amikor 1919-ben a családja Aradra költözött. Anyám családja tősgyökeres aradi. Az ő nagyapja Augsburgból jött városunkba, míg anyjának a családja aradi szerb határőr-leszármazottak. Egy bajor és egy szerb család keverékéből lett egy tökéletes magyar. Nagyanyám nem is tudott és nem is akart a magyaron kívül más nyelven beszélni.
– Egy év folyamán körülbelül mennyit töltesz itthon?
– A pihenőszabadsággal együtt több mint 150 napot vagyok távol a fővárostól. Szabadságomat igyekszem nem Aradon tölteni.
– Lokálpatrióták az aradiak?
– Egy részük. Azok, akik kötődnek a városhoz, főleg a mi generációnk. Ők emlékeznek még az aradi korzóra, a nagy UTA-meccsekre, a Csálai erdőre, meg a Hármas szigetre. Igen, mi lokálpatrióták vagyunk.
– Vannak kedves gyerekkori emlékeid az Ilona utcából?
– Az Ilona utcát le kellene védenünk márkanévnek. Többen, egykorú fiúk nagyon jó barátok voltunk: Dávidházy Imre, Matúz András, Orosz István, aki már nincs köztünk. Ha összejövünk néha, nagyon jókat tudunk beszélgetni, nosztalgiázni azokról az évekről. Együtt járkáltunk meccsekre, az erdőbe… Én a mai napig ott lakom.
***
– Beszélnél röviden tanulmányaidról?
– A Süveg téri óvodába írattak. Ott találkoztam későbbi jó barátaimmal. Azután kényszerből átírattak az OCL kereskedelmi vállalat napközijébe. Keserves volt, mert nem volt magyar csoport. A sok román gyerek között találtam ott is egy Ilona utcait, Czirmer Ferit, akivel „alcsoportot” alkotva átvészeltük az iskola előtti időszakot.
– Következett az iskola.
– Az Ilona utcában hagyomány volt, hogy mindenki a 3-as Számú Líceumba járt. Elsőtől érettségiig ott tanultam. A szülők kiharcolták, hogy az Ilona utca ne a Fürj utcai iskolához tartozzék.
– Kedvenc pedagógusaid?
– Első két évben Vajda Ilona volt a tanítónőnk. Pályakezdő. Miután felavattuk a visszaállított Szabadság-szobrot, felhívott telefonon Marosvásárhelyről. Utána felkerestem. Szép találkozó volt. Ugyanolyan búgó volt a hangja, mint annak idején. Később, a tanárok közül nem különösképpen kedveltem a reál tantárgyakat tanítókat, annak ellenére, hogy reál szakra jártam. Borzasztó sokat olvastam, és ösztönszerűen a történelem felé vonzódtam.
– Gazsi tanította?
– Kovách Géza sohasem tanított. Calvasina Károly, „Csoszi bácsi” tanította nekem a történelmet. Nagyon megfogott a stílusa. Másik érdekesség, hogy magyarra Ficzay sem tanított soha. Elkezdtem az ötödiket Sántha Alajossal, folytattam Princz Palival és befejeztem Mózer Istvánnal. Mindhárom elvégezte tisztességesen a munkáját, senki sem reklamált a szülők közül… Bennem maradt egykori diákként nagy keserűen, hogy abban az időben nem volt egyetlen lyukasóránk sem. Később került be a köztudatba ez a fogalom… Azért, ha tanáraimról beszélek, meg kell említenem, hogy később nagyon jó viszonyba kerültem Kovách Gézával, de Vadász Ernő az, aki kiemelkedik közülük, hisz ő volt első osztályfőnököm, ötödik-hatodikban. Megmaradt bennem az a komoly hozzáállása, ahogy a kisebb diákokat is kezelte. Egyébként jó volt az iskolában. Nekem nem volt vele különösebb bajom. Lehet, hogy az iskolának több baja volt velem, mint fordítva.
– Következett az egyetem.
– Egy sikertelen felvételi után Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem karára, egy évig futballoztam az országos bajnokságban, a Vagongyár ifjúsági csapatában. Nagyon jó évet töltöttem el. Volt munkahelyem; műszaki rajzoló voltam – papíron. S közben tanultam. Végül a 360 jelentkezőből bejutottam a 45 hely egyikére.
– Jól érezted magad Kolozsváron?
– Élveztem a város hangulatát. Másrészt, nagyon jó közegbe kerültem, és még sikerült elfognom a Bolyai nagy tanári gárdáját.
– Például?
– Bodor András – ókor, Jakó Zsigmond – középkor, Pataki József, Imreh István… Olyan asszisztenseik voltak, mint Magyari András, aki később prorektor lett.
– Mi történt veled az egyetem elvégzése után?
– Megtapasztaltam, hogy nem minden úgy történik, ahogy szeretném. Elkezdtem tanítani falun. Szapáryligeten bekerültem egy olyan falusi közösségbe, amely még megőrizte a régi zamatát. Abban a faluban magyarok, svábok és szlovákok laktak, de az utca nyelve a magyar volt. Két kilométernyire volt egy román kolónia; nem zavartuk egymást. Jól működő kollektív gazdasága volt a falunak. A fiatalokkal sportkört szerveztünk, és tornatanár kollégámmal, Varga Andrással megalapítottuk a falu futballcsapatát, beiratkoztunk a bajnokságba, én is velük fociztam, bajnokok lettünk… És ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Tehát jó hozadéka volt ennek az egésznek… Négy év után elkerültem Nagyiratosra, egy egészen más közegbe. De nem volt rossz. Két év után átvettem ott az iskola igazgatását. Iratos mai vezetőgárdája a kezem alól került ki. Papp Attila polgármester mindig elmondja: „Igaz, hogy kaptam néhány pofont, de nem biztos, hogy eleget.”
– A falusi epizód 15 éve után kerültél a Csikybe?
– A 21-es iskolába és a gáji általánosba jutottam. Amikor újraalakult Mosóczy-telepen a magyar tagozat, felvállaltam ott is a történelem tanítását Komádi Sanyival, aki a földrajzot tanította. Óriási fájdalmamra, miután felfuttattuk, négy év után megszűnt. Akkor elvállaltam nagyon szívesen Ujj Jancsi katedrájának az óráit a Csikyben, ugyanis ő igazgató lett.
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

lapozás: 1-26

kapcsolódó

» az adatbázisról
» írok a szerzőnek

további kronológiák

» A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1944-1989
» Az RMDSZ tizenöt éve a sajtó tükrében
» Dél-erdélyi magyarság 1940-1944
» Horvátország 1991-1999
» Jugoszlávia 1989-1999
» Köztes-Európa kronológia 1756-1997
» Románia 1989-1996
» Szlovákia 1989-1998
» Ukrajna 1989-1998